Budapest TOP 10 bűncselekményei – 2016. évben röviden


Magyarországon az elmúlt években kevesebb emberölést követtek el, ezzel párhuzamosan viszont növekszik a kábítószerrel történő visszaélések, garázdálkodások, valamint az ittas vezetések száma.

2016. évre 13 százalékkal csökkent Budapesten  a regisztrált bűncselekmények száma a 2015-ös évhez képest. Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány elmondta: 2015-ben 70 062 bűncselekményt regisztráltak a fővárosban, a múlt évben ez a szám 60 864-re csökkent, ezzel együtt a nyomozások eredményessége 40 százalékra emelkedett.

 1.ábra – Regisztrált bűncselekmények
kepkivagasForrás: www.police.hu

 

Csökkent a gyilkosságok száma is, öt éve országosan 313 gyilkosság történt, 2016-ban már csak 226 a mutatószám, a legtöbb emberölés a Fővárosban történik – 2016-ban 45 gyilkosság történt.

Vezeti a többi bűncselekményt illetően is Budapest az élmezőnyt? Nézzük meg mik voltak a 2016-os év „TOP10-bűncselekményei” a Fővárosban.

2. ábra – Bűncselekmények alakulása Budapesten 2015-2016
grafiForrás: [5] alapján szerkesztve

 

A vezető bűncselekmény Budapesten a lopás volt, mely közel 5500 darabbal csökkent a 2015-ös adatokhoz képest. Sajnos egyre inkább növekszik a bevezetőben is jelzett kábítószer birtoklásával, valamint az ittas járművezetéssel kapcsolatos esetek,  összesen közel 4000 darab bűneset sorolható ide, mely valószínűsíthetően köszönhető az egyre növekvő idegenforgalom és a belső kerületekben kialakult “bulinegyed” hatásának.

3. ábra – Bűncselekmények megoszlása 2016
kepForrás: [5] alapján szerkesztve

Budapesten belül az elmúlt három évben az új lakásberuházások környékén folyamatosan csökkent a betörések, lopások száma, ezeken a környékeken nagyot nőtt a lakások ára, de ez csak fél igazság, mert az ábrán is látszik, hogy nem minden esetben igaz, hogy annál magasabbak egy kerületben az ingatlanárak, minél kevesebb az ezer lakosra jutó bűneset, ugyanis az árakat inkább az határozza meg, hogy milyen fajta bűnözésről van szó. Sok helyen alakítottak ki portaszolgálatot és egyre több a térfigyelő kamera is, így nőtt a biztonság is.

4. ábra – Kerületi kínálati átlag négyzetméterár és az ezer lakosra jutó bűneset
bunForrás: [1] adatai alapján

 

A bűnözési központ Budapesten

Az utóbbi időben a belváros és a bulinegyed utcái lettek veszélyesebbek, az V. kerületben. 2015-ben a testi sértések száma 50 százalékkal, a garázdaságoké 61 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

Az V. kerület vezeti az összes regisztrált bűncselekmény alapján készült toplistát:

  • rablás,
  • gazdasági bűncselekmények,
  • garázdaság,
  • testi sértés és
  • lakásbetörés 10 ezer főre jutó rangsorában is.

Bűnügyi fertőzöttség szempontjából legkedvezőbb helyzetben a XVI. kerület van.

Az emberölési statisztikát a VIII. kerület vezeti.

A lakhely szerinti regisztrált bűnelkövetők 10 ezer főre jutó rangsora:

  1. VIII., kerület
  2. VII. kerület
  3. X. kerület
  4. I. kerület

Az Otthontérkép 2016-os általános bűnözési statisztikáit ábrázoló térképén mindez látszik is: a piros színnel jelölt kerületekben gyakoribb a bűnözés, és minél halványabb sárga egy kerület, annál ritkább.

5. ábra – Kerületi bűnözési statisztikák 2016
bunozesForrás: www.otthonterkep.hu

 

Összegzés:

Megjegyezzük, hogy a kriminálstatisztika a statisztika egyik legizgalmasabb ága. Miért? Mert borzasztóan pontatlan adatokat találunk. A regisztrált és az ismertté vált bűncselekmények és bűnesetek száma csak akkor válik valóssá, ha azt a rendőrség lezárta – majd azt követően átadta az ügyészségnek. Pont emiatt több bűneset esetében is igaz az az állítás, hogy nem abban az évben követték el azt, amikor kimutatták őket, valamint sok esetet regisztráltak, de nem zárták le, ismereteink hiányosak esetükben.

Ez okozza azt, hogy a KSH, a BM és a rendőrség hivatalos honlapján eltérő adatokat találhatunk.

 

Felhasznált irodalom:

[1.] www.index.hu Letöltés dátuma: 2017.09.29. 15:22

http://index.hu/gazdasag/2017/04/04/otthonterkep_bunozes_lakasar_budapest_gyor_beruhazas_adatok/

[2.] www.police.hu ; Letöltés dátuma: 2017.09.29. 15:25

http://www.police.hu/sites/default/files/evertekelo_2016_0.pdf

[3.] www.24.hu ; Letöltés dátuma: 2017.09.29. 16:49

http://24.hu/belfold/2016/11/03/messze-nem-a-nyolcadik-kerulet-a-bunozes-kozpontja/

[4.] www.hirado.hu ; Letöltés dátuma: 2017.09.29. 15:45

http://www.hirado.hu/2017/02/09/csokkent-a-buncselekmenyek-szama-budapesten/

[5.]  www.bsr.bm.hu ; Letöltés dátuma: 2017.09.29.  14:50

https://bsr.bm.hu/SitePages/ExcelMegtekinto.aspx?ExcelName=https%3a%2f%2fbsr.bm.hu%2fBuncselekmenyiAdatok%2fRegisztr%c3%a1lt+b%c5%b1ncselekm%c3%a9nyek+sz%c3%a1ma+az+elk%c3%b6vet%c3%a9s+helye+szerint.xlsx         

 

Készítették:

Barna Anita (RV5K4K)

Hüvösiné Kovalcsik Nikoletta ( N0EVA5)

Mészáros Mátyás (JFDIOM)

Molnár-Gácsi Gabriella (XCN7OA)

Spáczay Zsuzsanna (N1FMLU)